#Horn Gyula

Akik megnyerték a Kónya-Pető-vitát: Horn és Orbán

A rózsadombi paktumról, az igazságtételről és a büntetőjogi felelősségre vonásokról, na meg az ügynökökről és az ügynöktörvényekről vitatkoztak a rendszerváltó szuperelitpártok egykori frakcióvezetői: az SZDSZ-es Pető Iván és az MDF-es Kónya Imre azon a „veterántalálkozón” beszélgettek, ahol főleg a szabad demokraták egykori vezetői és szimpatizánsai tűntek fel a közönségben, és amely az 1991-es Kónya-Pető-tévévitát idézte fel.

Szegő Iván Miklós

Horn Gyula állapota változatlanul stabil

Horn Gyula állapota továbbra is változatlan, stabil, rosszabbodás nem állt be – írta szerdai számában a Népszava annak kapcsán, hogy a volt miniszterelnököt kedden hetvenkilencedik születésnapja alkalmából köszöntötték az Állami Egészségügyi Központban, ahol a volt kormányfőt jelenleg is ápolják.

MTI









Horn Gyulát megilleti az ápolás

Egy 2000-es törvény értelmében a miniszterelnököt és a volt miniszterelnököt a szolgáltatást nyújtó egészségügyi intézmény és a Miniszterelnöki Hivatal külön megállapodása szerint térítésmentes egészségügyi ellátás illeti meg.

Klubrádió


A pécsi Fidesz nem ért egyet Wittner Máriával

"Nem értünk egyet Wittner Máriával!" - mindössze ennyit reagált a pécsi Fidesz Wittner Mária országgyűlési képviselő Toller Lászlóval kapcsolatos kijelentéseire. Az egymondatos közleményben Hoppál Péter helyi Fidesz-elnök nem fejtette ki bővebben, hogy miben nem értenek egyet képviselőtársával, illetve mely mondataival nem tudnak azonosulni.

FH
  • FH
  • Hírszerző





HM: senki nem akarta hazaküldeni Horn Gyulát

A honvédelmi tárca közleményében az áll: sem a Honvédelmi Minisztérium, sem az Állami Egészségügyi Központ, jelenlegi vezetése részéről soha nem merült fel, hogy Horn Gyula volt miniszterelnököt ne ápolják tovább a Honvédkórházban.

MTI


Pozsgay Imre Gorbacsov telefonjáról és a készülő alkotmányról

Az új magyar alkotmány kidolgozásában részt vesz Pozsgay Imre is, az 1989-90-es rendszerváltás egyik fő mozgatója az MSZMP részéről, egykori államminiszter. Az alábbi interjúban többek között elmondja, milyen meggondolásokból volt kénytelen feladni 1989-ben szándékát, hogy pártszakadást idézzen elő az MSZMP-ben, továbbá: miért hiúsult meg az 1994-es alkotmányozási kísérlet.